Cinnamon 4X

Ne keress, most nem vagyok itt! Majd holnap, talán holnap…

Anya nézd az a felhőt, milyen érdekes az alakja! – mondta a fiam minap.

Tényleg az. Érdekes. Ez egy kacsacsőrű emlős krokodil farokkal, mi lenne más.

Jé nézem a felhőket! Jé még mindig léteznek? Valahogy elfelejtettem. Egy végtelenített, feladatokkal kikövezett verkliben örlődöm.

Pedig nem volt ám ez mindig így.

Kislányként sokszor bámultam az eget. Lefeküdtem a fűbe, kitártam a karom. Csak én voltam és a felhők. Megszűnt a valóság, megállt az idő. Nem volt már talaj, nem volt már semmi.

Úgy éreztem, elég lenne csak egy pindurkát kinyújtani a kezem, grabancon tudnék fogni egy csintalan kis felhőt. Ilyen párnája biztos senkinek nincs a világon!

Felnőttem. Feladataim lettek. Jó sok. Minden nap több. Ami ma megoldatlan, az marad holnapra. A naptáram tele. Jelen vagyok virtuálisan, jelen vagyok fizikailag. Mindig és mindenkor, mindenkinek mindenhol. Nincs időm semmire, csak futok és pipálok, szaladok és nem nézek vissza.

Hogy az elmúlt évek alatt mit hagytam el és ki?

Ja igen, a felhők!

Na most van az, hogy kikapcsoltam a telefont, így a messengert, whatsapp-ot, az e-mail, Twitter és az instagram értesítéseit is.

Ne keress, most nem vagyok itt. Sem virtuálisan, sem fizikailag. Most nem érek rá!

Ülök a hegytetőn, és bámulom az eget. Megszűnt a valóság, megállt az idő. Nincs már talaj, nincs már semmi. Csak én és a felhők.

Nini, egy huncut pici felhő! Csak egy kis nyújtózás, csak ennyi. Grabancon fogom, és hófehér pihe-puha párnám lesz. Éppen csak egy éjszakára.

Reggel aztán újraindul a verkli, ide nekem azt a feladatlistát! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!