Cinnamon 4X

Véletlenek márpedig nincsenek!

Létezik, hogy csak úgy véletlenül megtörténnek a dolgok, vagy ez csupán egy óramű pontossággal megrendezett színjáték?

Hősünk úgy érezte, most végre tudja a választ. Az előző napok történései után szinte biztos volt benne: véletlenek márpedig nincsenek.

Nem tudta, hogy ki mozgatja a szálakat, de egyben biztos volt, bárki is az, rohadt jól csinálja.

A barátnője külföldre költözött, de úgy döntött, nem kesereg ezen a tényen, ha valahová el szeretne menni, hát el is megy. Igen egyedül is. Üljön mindig otthon? Azt már nem. A férje sok mindenre kapható volt, de csajos programra semmiképpen.

NlCafe Téli fesztivál? Ez ám a neki való program. Kreatív, inspiráló, és még néhány blogger ismerősével is találkozhat. Elmegy, még jó hogy.

El is jött az a bizonyos vasárnap, mindent praktikát kipróbált, de legjobban a csokoládé öntés tetszett neki. Hogy ez milyen egyszerű! Ilyet ő is tudna. Jó ötlet, vesz hozzávalót, díszítőanyagot, milyen remek ajándék lesz.

bede208a-dc7c-44f0-841d-0de06c3e1456-8060-0000038c7bfa647e_tmp

Eltervezte, hogy hétfőn úgyis hivatalos ügyei vannak, elintézi, aztán megvesz mindent. De valahogy ez a hétfő nagyon nem akart összejönni. Nem érkezett meg az irat, valahogy semmi és senki nem akarta, hogy ő hétfőn elinduljon. Maradt a kedd.

Kedden aztán ment minden, mint a karikacsapás. Ügyvéd rendben, hivatalos iratok rendben, irány a csokibolt. Évekkel ezelőtt járt errefelé utoljára, jól megváltozott a környék. Nini, itt egy cukrászda, gondolta majd visszafelé bemegy, vesz a fiának valamit. Így is tett.

Visszaért a kocsihoz, éppen ült volna be az autóba, amikor a mellette parkoló autóhoz is megérkezett a tulajdonosa. A testvére volt.  Az öccse, akit 9 éve nem látott. 9 éve nem beszéltek, egy lehetetlen döntés miatt. A legjobb barátnőd, vagy én? Kérdezte 9 évvel ezelőtt, dönts – hangzott a súlyos kérdés, de hősünk nem értette, miért is kellene választani. Azt értette, hogy az öccse és a legjobb barátnő összevesztek, és már nem alkotnak egy párt, de hogy magára hagyja azt, aki eddig a családja része volt? Ezt nem tudta megtenni. Kitartott egy olyan barátnő mellett, aki mióta külföldre költözött, még a születésnapját is elfelejtette.  Se barátnő, se testvér.

De most ott állt előtte, teljesen véletlenül. Ennyi év után. Nem tudta, hogy mit is mondjon, csak zavartan vigyorgott. Valahogy most nem jöttek azok a szavak. Mindig nagyon tudott dumálni, de most mintha megkukult volna. Szerencsére beszélt Ő, a testvér, elmesélte mivel foglalkozott régebben, és mit csinál most. Hősünk mosolygott, konstatálta, hogy a testvére végre azt csinálja, amihez igazán ért. Üzletel, és kereskedik. Kereskedő családba születtek, hiába ez a vérükben van. Csinálhatnak bármit, lehet bármi a szakmájuk, adni-venni, enélkül nem élet az élet. Ezt csinálja az imádott húga, és be kell látnia, ő sem különb. Mindig alkuszik valahol, valamire,  a világ valamely szegletében. Mindig megtalálja mi hol a legolcsóbb, mi hol éri meg a legjobban. Hiába, erről nem tehet, ez ilyen.

Kicsit azért örült, hogy a testvérén is fogott az idő,  kopaszodik, ráncai lettek. Tisztára olyan,  mint az édesapja fiatalabb korában.

10 perc. Aztán újra elváltak. Mindenki ment a dolgára. 

Hősünk beült autójába, szinte azonnal rátörtek az emlékek, elöntötték az érzelmek. Eszébe jutott a gyermekkoruk. Soha senki nem tudott úgy cirkuszost játszani a fotel karfáján egy lábon egyensúlyozva, mint a testvére. Hajtépés, aztán röhögés, cinkos összekacsintás.

Hiányzott. 

 Most az egyszer nagyon nem szerette volna ha a férje hozzászól. Nem kellene, hogy a férje észrevegye az elmorzsolt könnyeit. Nyelt, nem beszélt. Merengett a múlton. Igen, megbeszélték százszor, itt a családja, itt a húga. Ha nem kell az öccsének, hát nem kell. Majd megbánja.

Hogy mi lesz ezután?  Ki tudja. Még kilenc év, vagy csak kettő? Nem tudja, hogy ki mozgatja a szálakat, de már tudta, bárki is az, rohadt jól csinálja. Még két ilyen “véletlen” aztán talán csak vége lesz ennek a rémálomnak.

d78e5e7d-20e4-4325-b6f2-622e752f7a89-8060-0000038fcbd58789_tmp

 

“Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.”

/Márai Sándor/

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!