Cinnamon 4X

Kipróbáltam – luxushotel afrikai hangulatban

Kíváncsi vagyok. Nem picit, nagyon. Én vagyok az, aki mindent megkóstol, mindent magára ken, mindent megnéz, és még a legtitkosabb helyekre is bekukkant. Természetesen az sem tart vissza, hogy a kipróbálandó termék vagy étel bizarr, vagy számomra teljesen ismeretlen, és az sem zavar, ha esetleg a kíváncsiskodásnak az adott helyen nem örülnek.

Néhány éve próbavásárlóként is dolgoztam. A próbavásárló fő feladata, hogy tesztelje az adott üzletet, igénybe vegye a szolgáltatást. Tegye ezt úgy, hogy az alkalmazottaknak sejtése se legyen a beépítettség tényéről, ugyanis így tesztelhető igazán, hogy egy átlagos vásárló milyen kiszolgálást kap.  

Ezek után nem meglepő, hogy a blogomban a külföldi vásárlási tippek, trendek mellett helyet kapott egy  „kipróbáltam” sorozat, melyben ugyanezt a próbavásárlói múltat folytatom. Tesztelem a termékeket, és igénybe veszem a szolgáltatásokat, majd kicsiripelem azt, amit tapasztalok.

Ezen a héten a Bambara hotelben jártam. Végigjártam ez egész hotelt, benéztem a szobákba, az étterembe, a konyhába, bekukucskáltam mindenhová (még a szőnyeg alá is). Ettem, ittam és mindent kipróbáltam a wellness részlegtől az ötórai teáig.

Hogy mit tapasztaltam, és összességében hányasra vizsgázott a hotel? Tarts velem, minden kiderül!

DSC7058
Budapesttől 130 kilométerre található a hotel, a Bükk lábánál.  Afrikai hangulatú csodavilág, mely az érzékeidre  hat.

image

Afrikai füstölős illatok, autentikus halk zene, luxus környezet.  Egységes stílus, mely a szálloda minden zeg-zugát végigkíséri. Éppúgy a földszinti bárt,

image
mint az éttermet, a teraszt, és minden kis rejtett sarkot.

image image image

Mesterien megválasztott kiegészítők, fa szobrok, egyedi megoldások, mind-mind az afrikai hangulat megteremtését célozzák.

 

image

Milyenek a szobák?

A szobák ugyanolyan afrikai hangulatúak, mint minden más a szállodában. A legkisebb szoba is 30 M2 körüli, ami teljesen élhető méret.

image

Sok szállodában van az, hogy a szálloda fotózott részei szépek, de amint az ember megkapja a szobáját, elkeseredve tapasztalja, hogy ez nem pontosan az, amit a honlapon látott. Egy olyan szoba fogadja, melyre az elmúlt időben nemigen költöttek. Nagyon nagy pozitívum ettől a szállodától, hogy ez itt nem így van. A szállodai szoba kifogástalan, semmiféle ütött – kopott bútort, koszos falat nem találtam. Minden tiszta és makulátlan és amint beléptem, a luxus érzés fogadott.


image

image

Van egy romantikus, baldachinos, pezsgőmedencével és franciaággyal felszerelt Kanaga Love nevű szoba is, melyet akár egy-másfél órára is bárki kibérelhet. Páros masszázs, pezsgőfürdő, virágszirmok, hatalmas ágy …. 💗


image

Milyen a kaja?

Mivel sem a reggelit, sem a svédasztalos vacsorát nem volt alkalmam kipróbálni, így arról nem tudok nyilatkozni. Kipróbáltam viszont a grillebédet, melyet a szálloda Mali Beach területén fogyasztottam el.

Előételként füstölt lazacos tekercseket kértem salátával.

image

Főfogásként kerti fűszerekkel pácolt csirkemellet idénysalátával.

image

A desszert – na az ezek után már nem fért belém 🙂 maradtam a jeges hűsítő limonádénál, és az ebédet kísérő kávénál.

image

Mi a helyzet a gyerekekkel? Rájuk gondoltak?

Nagyon sok program és lehetőség kínálkozik a gyermekek számára. Animátorok, több benti és kinti játszótér, rejtélypark, labirintus, függőhíd, kerti tó – és meg sorolhatnám a gyermeknek kitalált lehetőségeket. Egy igazi gyermekbirodalom…

image image image image

Na és itt vannak még a kis házi szurikáták is. Akik vagy azt nézik, mi van fenn,

image

vagy azt, hogy mi van kint, az üvegen túl 🙂

image

Milyen a wellness részleg?

Szép és jó nagy. Benti medencetér több élménymedencével, barlangfürdővel. Különböző afrikai szaunák, időközönként szauna-szeánszokkal. Só kamra, lábmasszázs-medence, gőzfürdő, sőt még jégkút is van (én szauna után imádok jegezni, átdörzsölöm vele az egész testem).

DSC_3353_Bambara wellnes_2013Bambara Hotel spa élménymedence Bambara Hotel szénás infra kamra

A kinti wellness rész is nagyon szép és jó tágas, teraszos medence rendszerrel és óriás jakuzzival, külön gyermek medencével.

image

Sok szállodában megfordultam már, azonban ez a wellness részleg a legtöbb szállodánál nagyobb. Sok medence van és mind a kinti, mind a benti szórakozásra, pihenésre gondoltak.

Értékelés:10/10

Összességében nagyon tetszik a szálloda. A kínált szolgáltatásaik sokszínűek, minőségiek. Tetszik, hogy folyamatosan szépítgetik, és nem engedik leromlani a szálloda állagát, mindig újabb és újabb dolgot találnak ki a színvonal javítására. Az emberek szeretik, ez mutatja a folyamatos teltházas üzemelés. Az árak picit magasabbak az átlagnál, de ha összevetjük egy hasonló színvonalú szállodával és a kínált szolgáltatásokkal abszolút nem túlzó. Tisztaság van, mindenki dolgozik, csinálja a dolgát. Engem teljesen meggyőzött. 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!