Cinnamon 4X

Szemölcsirtó amerikai gyógynövényolajat teszteltem

A pattanás után a szemölcs a leggyakoribb bőrünket elcsúfító elváltozás, melyet a HPV családba tartozó vírusok okoznak.

Egyik pillanatban még szép, tökéletes bőr – aztán egy közös uszodai fürdőzés, edzőtermi gép,  és máris megvan a baj. Elég ha egy picit legyengült az immunrendszerünk, a tökéletes bőrnek annyi. Marad a különböző kisebb-nagyobb kinövésekkel tarkított bőr.

Volt szerencsém nekem is összeszedni néhány pöttyöt, egy uszodai fürdőzés alkalmával.

Mit csinál ilyenkor az ember lánya? Hát “pötty doktornénihez” megy. Fagyasztjuk vagy kivágjuk, jött a bizalomgerjesztő válasz. Na azt már nem. Ennyit? Ennyi lyukat? Kifolyik belőlem a leves 🙂

Na jó, ez nem megoldás. A pötty doktornéni a gyerekeknek azt javasolja, hogy nevezzék el a szemölcseiket. Adjanak nekik nevet, így amikor jön a beavatkozás, könnyebben el lehet terelni a figyelmüket. A beavatkozást ugyan nem vállaltam, és gyerek sem vagyok már,  a névadást azért megpróbáltam. De miután egy év alatt a naptár összes keresztneve rajtam volt, így besokalltam.

Kati, Peti, Sári, Erzsi, és az összes többi név a naptárban, viszlát. Megoldás kell, ha lehet most rögtön.

Kb. 1 éve találtam rá az amerikai iHerb oldalra. A család vitaminellátása innen érkezik, némi organikus finomsággal, és teával megfejelve. Az USA igazi vitamin nagyhatalom, jók és igen olcsóak itt a vitaminok. Miért ne nézném meg, hogy a tengerentúlon milyen megoldást találtak erre a problémára? Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe…

Legyen természetes, csak ennyi volt az elvárásom.

A keresést siker koronázta. Rátaláltam egy kis amerikai manufaktúra gyógynövényolajaira, köztük a szemölcsre kitalált Wart Wonder nevű termékre.

slideshow_1

 

 

 

 

 

 

 

 

Elolvastam az összes tapasztalatot. Meggyőzött a sok pozitív visszajelzés, azonnal meg is rendeltem, eleget vártam.

Ő az. Növényi illóolajakat és almaecetet tartalmaz, 100 %-ban kizárólag természetes növényi eredetű hatóanyagokat. Nem tartalmaz sem tartósítószert, sem más szintetikus anyagot.

Wart

Három fajta verziót gyártanak. Az említett webshopban a szuper erős és a normál változat található meg. Én a normál erősségűt választottam.

Egy hete használom, minden nap 3-szor ecsetelve a területet.  A kisebb szemölcseim ezalatt az idő alatt eltűntek, pedig még alig hiányzik az üvegből (nagyon boldog vagyok:) , a nagyok elkezdtek zsugorodni, és szárazzá válni. Biztos kelleni fog még idő a teljes “pöttymentességhez”, de ha így haladok, 1 hónap biztosan elegendő lesz.

Sajnálom, hogy nem találtam rá hamarabb, kicsit mérges is vagyok magamra…

Amerikai rendeléseknél megszokott, hogy még küldenek ezt-azt kipróbálásra.  A szemölcsirtó mellé volt még csomagolva két minta, a kis manufaktúra gyógyolajaiból válogatva. Hát ezt nagyon nem kellett volna – ugyanis ezek is nagyon tetszenek. Egy fájdalomcsillapító olaj, és egy terápiás olaj lapult a csomagolásban.

Utánanéztem, mit is tud ez a terápiás olaj. 

Therapy Oil ™ nyugtató, tápláló keveréke a természetes és organikus gyógynövényeknek és illóolajoknak mely jó a  fájdalomra, gyulladásra, bőrirritációra és a mindennapi masszázshoz is használható. Ez is csak 100 %-ban természetes összetevőket tartalmaz. Jó pelenkakiütésre, horzsolásokra, de használható aromaterápiás célokra is. Elegendő bedörzsölni vele a tenyeret, homlokot, csuklót, és belélegezni a felszabaduló illatanyagokat. Nyugtató, és pihentető. Azt hiszem ez lesz a következő beszerzés.

Fejfájásra már használtam a fájdalomcsillapító olajat is, magam sem hittem, de hatásos. Lehet hogy gyógyszerek helyett, a természetes gyógyolajakat kellene inkább használni? 

Hogy hol lehet hozzájutni, és mennyibe kerülnek? Mondom…

A szemölcsirtót és a terápiás olajat is megtalálod itt az amerikai iHerb oldalán.

Az ára a szemölcsirtónak 30 USD, a terápiás olajnak 23 USD. A szállítási költség Magyarországra súlytól és rendelési mennyiségtől függ. 40 USD felett kedvezményes.

10 % kedvezményt kaphatsz minden vásárlásodnál az MHB207 kuponkód beírásával. (Az USA-ban szinte minden oldalon van kedvezményre jogosító kuponkód, érdemes körülnézni)

Extra tipp: Már említettem, hogy szeretnek még ezt-azt küldeni kipróbálásra. Éppen ezért ne felejts el körülnézni a Trials kategóriában, és válassz néhány cuccot 10 centért, vagy 1 dollárért, mondjuk ezt a szuper argonolajas kézkrémet.

MLI-00248-0

További érdekes termékeket találhatsz a blog facebook oldalán, ne felejtsd el kedvelni, így garantáltan nem maradsz le semmiről.

Ha tetszett várlak vissza legközelebb is.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. BBlevendula says: (előzmény @agnessa)

    Köszönöm szépen. Kicsik, gombostűfej nagyságúak, de nagyon zavar.
    Már rendelem is!

  2. Szia! Szerintem ha nem tűl nagyok akkor jó lehet. Úgy a legjobb, ha egy olajjal átitatott vattát ráragasztasz, és így alszol. Jó macerás, és hosszadalmas folyamat, de megéri…

  3. BBlevendula says:

    Kedves Ági!
    Az arcomon lévő szemölcsökre, szerinted jó lehet?
    Köszönöm szépen
    Bea

  4. Varga-Spongya Schulz Vercsi says:

    Megrendeltem, kíváncsi vagyok! 🙂
    Köszi a tippet! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!