Cinnamon 4X

Így éltem túl húsz méternyi zuhanást

Ez a nap is úgy indult mint a többi. Reggel felkelés, irány az iskola. 

Másfél kilométernyi gyaloglás, de nem baj, legalább jut idő, hogy végiggondoljam a következő hónapokra vonatkozó terveimet. Utolsó nap a suliban, ez is elérkezett. A mai nap már nem komoly, egy kis díszítés, ballagás, hamar végzünk.

Anyukám kórházban van, remélem jól érzi magát. Hamarosan megszületik a húgom, talán már csak egy pár nap.  Nagyon izgulok, szeretnék már babázni. 

Jön a szünet, a súrlódások csökkentése érdekében láthatatlanná kell válnom, az olvasás jó kibúvó. Megcsinálom a dolgom, és olvasok, mert olvasás közben nem csinálhatok semmi rosszat, nem látszom. 20 könyv előirányozva. 14 éves vagyok, jöhet valami komolyabb is.

Eszembe jut a visszatérő álmom: Mi a csudáért álmodom mindig ugyanazt? Van valaki, aki tudja erre a választ? Elmondani ugyan nem nagyon merem, biztos kinevetnének. Egy repülőn utazok, ami menet közben kigyullad, és én zuhanok, zuhanok. Rettenetes érzés, és folyton megismétlődik.

Vége a gondolatoknak, beértem a suliba. Szia mindenki, mi a helyzet? Díszítünk? Nincs elég virág? Hát ez elég bosszantó. Az iskola melletti elhagyatott házban van elég rózsa, és már kerítés sincs az iskola és a ház között, átmegyünk? Mindjárt elkérem az ollót az egyik tanártól. Olló megvan, mehetünk.

Átsétáltunk hárman, virág van bőven, szedjük. Gondoltam átmegyek egy másik bokorhoz, ott sokkal szebbek vannak.

Mi történt velem? Sötét lett minden. Elájultam, meghaltam, mi ez az egész? Nem. Ébren vagyok. Zuhanok. Nem volt csak fű ahová léptem, hogy lehet ez? Ez egy emésztő? Akkor végem van. Meghalok. Volt régen egy lány, aki beleesett, nem is élte túl. Mindegy, ezen már úgysem tudok változtatni.  Mindjárt leérek, és meghalok, és soha többé nem fog fájni semmi.

Élek! Ez nem emésztő, ez egy kút! Hű milyen iszonyú büdös van, és baromira fázom. Kapaszkodom, valami fémrúd van itt, ez jó azt hiszem.

Van itt valaki? Segítség! Valaki segítsen! Istenem segíts, csak most az egyszer utoljára!

Nem hallja senki, felmászom. Fogom a rudat, és valahogy felhúzom magam rajta. Á ez nem megy, a lábam nem engedelmeskedik.

Valaki mintha lenne odafenn. Itt vagyok, segítség! Valaki segítsen! 

Már érkezik a segítség, úgy látom az iskolai karbantartó lemászik. Jaj elsüllyed mellettem, mit tegyek, nem engedhetem el a fémrudat. Jól van,  a felszínre jött, ezek szerint tud úszni. A derekam köré tekerte a kötelet, felhúznak. Jaj de jó, kikerülök innen.

Kút

Kiabálás mindenhol: már jön a mentő, hozzatok takarókat. Mindjárt itt az orvos, adjatok helyet, mindenki menjen hátrébb!

A szomszéd házakból kapott takarókkal bebugyoláltak, az orvos is megérkezett. Most látom csak, hogy a lábaimból dől a vér. Hogy lehet hogy egyáltalán nem is fáj? Ez rejtély számomra. Az orvos azt mondja, ilyet még nem látott, ehhez nem mer hozzányúlni. Irány a kórház!

Nyílt lépcsőzetes törés, kiszakított húsdarabok a másik lábból. A diagnózis ennyi, azonnali műtét, intenzív. Infúzió. Miért van mindig itt valaki? Nem mernek itt hagyni? Állandóan nézik hogy hogy vagyok. Gyenge, és nagyon fáj a lábam. De élek!

Pár nap után, túl 3 műtéten áttettek egy normál kórterembe, akkor talán már megmaradok. Most már csak ennem kellene. Napok óta nem ettem. Kezdésnek egy negyed zsömle jó lesz.  Anyukám nem fog rám ismerni, állítólag nagyon sokat fogytam. Jó hír: megszületett a húgom. Rossz hír: nem merik neki megmondani mi történt velem. Ha megérkezik azt kell mondanom egy gödörbe léptem bele, és kificamodott a lábam. Nem tudom hogy fogja elhinni, de mindegy hazudok, nem szeretném ha tejlázat kapjon.

Rokonok hada, mindenki látni akar. Gyűlik a csoki a dobozban. Kár hogy egy falat sem megy le a torkomon, nem baj, majd helyrejövök.

A baleset óta három hét telt el, még mindig itt vagyok, nagyon unom a fekvést, felkelek. Á nem gondoltam hogy ez ennyire szörnyű. Elszédültem, elestem. Mit fognak most mindehhez szólni? Bocsánat, én csak az ablakon akartam kinézni.

Mégiscsak jó volt ez az eset, ezután egy kerekesszékben kitoltak az udvarra, minden délutánom itt tölthettem. Jobb mint bezárva!

Egy hét múlva hazamehettem volna, ha nem fertőződött volna el a sebem. Így sehová! Azt mondják kilátszik a csontom. Hát most tehetek én erről?

A baleset után 5 héttel végre hazamehettem. Picit lehetett volna terhelni a lábam, de nem ment. Úgy éreztem soha sem fogok többet járni. Pár hét múlva még lesz egy műtét, kiveszik a csavarokat, ezután talpra kell állnom, mindenáron! Túléltem, biztos dolgom van itt!

8687_Foto_BerzayN

Így lett, talpraálltam. Nem volt könnyű, de pár hónap alatt újra tanultam járni. Azt mondják újraszülettem, ez a második születésnapom. Most lesz az évforduló, június 14-én. Együtt ünnepeljük a húgommal a harmincadikat.

A vissztérő álmoknak  végeszakadt, soha többé nem álmodtam zuhanással. A szüleim visszamentek a helyszínre, és lemérték, a kút 18,6 méter mély volt.  Lassan elhalványodnak a rossz emlékek, csak a hegek emlékeztetnek a történtekre. Ja, és nagyon hálás vagyok azért, mert volt valaki, aki az életét kockára tette azért, hogy egy gyerek élhessen, én élhessek …

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!