Cinnamon 4X

Érintetlen őserdő varázslatos állatvilággal Budapesten

Kevesen tudják, hogy létezik egy olyan sziget (ma már félsziget) Budapesten, ahol a természet az úr.

A sziget Budapest XXII. kerületében található, az élő Duna, és a  Hárosi-öbölnek hívott Duna holtág által határolt területen. Szigorúan védett terület, ami azt jelenti, hogy csak a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága külön engedélyével látogatható.

Térkép

Különlegessége a többféle vadszőlő, és kúszó faj jelenléte, melyek a hatalmas nyírfákra felkapaszkodnak, így  hozva létre hatalmas egybefüggő sátrakat, leomló szőlő függönyöket, áthatolhatatlan növényfalakat. A függönyök alkotta emeletes élőhelyek gazdag ízeltlábú faunának adnak otthont. Ezen élőhelyekről két – eddig hazánkban nem ismert – rovarfaj (ugróvillás) egyedeit találták meg a zoológusok.

41123_20110630_122243

Az ártéri erdő, melyet a Duna áradása többször elborít vízzel,  több fokozottan védett (fekete gólya, nagy kócsag, kerecsen, barna kánya) és száznál is több védett madárnak biztosít zavartalan fészkelő- és vonuló helyet.

Kattints a képre, hogy lásd a rejtőzködés nagymestereit!

107

A szigetre belépni ugyan szigorúan tilos, de a vízfelület szabadon használható, mely Baross Gábor horgászegyesület kezelésében van. Az öböl  kedvelt a horgászok körében.

Csónakkal, és a túlparton sétálva megfigyelhetjük az itt élő madarakat, állatokat.

Szürkegém140

Nyáron az öböl végén, óriási teknős sokadalom található. Mocsári teknősök, és a hatalmasra megnőtt, megunt házi kedvencek (ékszerteknősök) találhatóak itt, a napon sütkérezve.

teknős

Pár éve megjelentek az eurázsiai (európai) hódok. Nagyon sok példánnyal találkoztunk már sötétedés után a vízen, de sajnos lencsevégre még egyet sem sikerült kapni. Nagyon óvatos állatok. Éjszaka fúrják a hatalmas lyukakat a sziget oldalába, melyet mi is láthatunk akár csónakból, akár a túlparton sétálva.

Láttunk már itt rókát, őzet,  borzot.

Aki kíváncsi a területre, a túlparton sétálva biztosan fog madarakat látni. Pár éve a Háros-szigethez hasonló környezetű Hunyadi-szigeten létrehoztak egy tanösvényt, mely a Honvéd Horgászegyesületnél történő előzetes bejelentkezés alapján korlátozottan látogatható. Itt egész közelről megfigyelhetjük a területre jellemző növényeket.

Ha valaki ide készül gondoljon a vadkacsákra. Nagyon szelídek, hozzászoktak az emberi közelséghez, és ahhoz hogy mindig kapnak ezt, azt.

078

 

Látogassatok el ide, a távcsövet ne hagyjátok otthon!

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!